
Amikor valaki először elkezd szállást keresni a Costa del Solon, szinte kivétel nélkül ugyanaz történik. Megnyitja a keresőt, beírja: Málaga… és elindul egy olyan úton, ami nem biztos, hogy a legjobb döntéshez vezet. Ez teljesen érthető. Málaga a régió központja, ide érkeznek a repülők, sokan erről hallanak először, és első ránézésre logikus választásnak tűnik. Csakhogy van egy fontos dolog, amiről kevesen beszélnek: a Costa del Sol nem egy városból áll. Sőt. Inkább úgy érdemes elképzelni, mint a Balaton partját. A települések szinte egymásba érnek, a part mentén végig és egy-egy város között sokszor csak egy tábla a különbség. Mégis, ez a pár méter teljesen más hangulatot, eltérő árakat, és sok esetben jobb vagy rosszabb nyaralási élményt jelent. Ezért az egyik leggyakoribb hiba, amit látunk: valaki lefoglal egy szállást Málagában… majd amikor ideér, rájön, hogy lehet, hogy egy másik település sokkal jobban passzolt volna hozzá.
Ebben a cikkben pontosan ebben szeretnénk segíteni. Nem azt mondjuk meg, hova „kell” menni – hanem azt, hogy melyik hely milyen, és kinek miért lehet jó… vagy épp nem ideális.
Málaga – a központ, ami nem feltétlen a legjobb nyaralóhely
Málaga kétségtelenül lenyűgöző város. Az elmúlt években rengeteget fejlődött, a történelmi belvárosa gyönyörűen felújított, tele van éttermekkel, bárokkal, múzeumokkal és élettel. Ha valaki szereti a pezsgést, a városi hangulatot, akkor nagyon könnyű beleszeretni. Ugyanakkor pont ez az, ami miatt nem mindenkinek ideális választás nyaralásra. Ha itt vagy mindenképp szakíts rá egy napot amire tökéletes lehet az egy napos Malaga városnézésünk amit itt találsz meg: KLIKK a programra
Málaga inkább egy élhető, lüktető város, mint klasszikus tengerparti üdülőhely. A strandjai teljesen rendben vannak, de ha valaki az „azúrkék víz + nyugodt part + pihenés” élményt keresi, akkor talál ennél jobb opciókat a környéken. Emellett a város zajosabb, forgalmasabb, és főszezonban az árak is érezhetően magasabbak. Sokan végül azt érzik: jó volt látni, de nem biztos, hogy itt kellett volna megszállni. Málaga tehát inkább azoknak való, akik aktív programokat terveznek, szeretnek sétálni, felfedezni, beülni helyekre, és nem az egész nyaralást a tengerparton töltik.
Előnyök:
Hátrányok:
Kinek ajánlott?
Ha csak 1-2 napos villámlátogatásra érkezel

Marbella – több, mint luxus
Marbelláról sokaknak azonnal a luxusautók, a drága bárok és a „csillogás” jut eszébe. Ez részben igaz – de csak egy szelete a valóságnak. A városnak van egy egészen más arca is. Az óváros például kifejezetten hangulatos, fehér házakkal, szűk utcákkal, virágokkal – igazi andalúz életérzés. A tengerpart rendezett, a környezet ápolt, és az egész városban van egyfajta minőségi érzés. Ami fontos: Marbella nem feltétlenül elérhetetlenül drága. Igen, vannak luxus részei, de ha valaki jól választ környéket vagy apartmant, akkor teljesen élhető áron is ki lehet fogni nagyon jó szállásokat viszont itt sok esetben nem biztos, hogy elérhető távolságban lesz egy étterem vagy szupermarket. Hátrányként inkább azt lehet megemlíteni, hogy bizonyos részek túl vannak „hype-olva”, és ha valaki nem figyel, könnyen belefuthat túlárazott helyekbe. Marbella azoknak jó választás, akik szeretnének egy kicsit „szebb”, igényesebb környezetben nyaralni, de nem feltétlen luxus költségvetéssel. Hasonlóan, mint Malaga esetében azt gondoljuk ha itt vagy mindenképp látnod kell akár Marbella & Mijas élményprogramunk kereteiben amit találsz meg: KLIKK a programra
Előnyök:
Hátrányok:
Kinek ajánlott?
Aki szeretne egy kicsit “luxus” nyaralást, és ezért hajlandó mélyebben a zsebébe nyúlni.

Torremolinos – a régi kép már nem igaz
Torremolinos sokáig egy kicsit rossz hírnévvel élt a köztudatban, de ez ma már egyáltalán nem fedi a valóságot. A város rengeteget fejlődött, és ma az egyik legpraktikusabb választás lehet. Az egyik legnagyobb előnye az elhelyezkedése. Közel van a repülőtérhez, így nem kell hosszú transzferrel számolni, ami egy utazás elején és végén nagyon nem mindegy. Fontos megemlítenünk, hogy a C1 metróval akár pár perc alatt elérhető a repülőtérről és negyed óra alatt Malagában tudsz leszállni ugyanerről járműről. Emellett a tengerpart hosszú, jól kiépített, tele sétányokkal, éttermekkel, strandokkal. Ár-érték arányban is erős. Gyakran olcsóbban lehet itt szállást találni, mint Málagában, miközben ugyanazt az infrastruktúrát kapod. Ami kevésbé pozitív, hogy nem ez a legautentikusabb spanyol város. Inkább egy klasszikus üdülőhely, ahol sok a turista, és kevésbé érzed azt, hogy „helyiek között vagy”. Ennek ellenére sok utazó végül kellemesen csalódik benne – főleg, ha nem elvárásokkal, hanem nyitottan érkezik.
Előnyök:
Hátrányok:
Kinek ajánlott?
Ha fontos az ár, a közelség és a könnyű közlekedés.

Benalmádena – a biztos választás
Ha egyetlen szóval kellene jellemezni Benalmádenát, akkor az talán az lenne: kiegyensúlyozott. Itt szinte minden megvan, amire egy nyaraláson szükség lehet. Szép strandok, jó éttermek, látványos kikötő, családbarát programok, és közben egy olyan elhelyezkedés, ami miatt könnyen elérhető innen Málaga vagy akár Marbella is. Pont emiatt sokan választják első Costa del Sol utazásukhoz. Hátránya inkább abból fakad, hogy nincs egy erős, karakteres „identitása”. Nem annyira különleges, mint egy hegyi falu, és nem annyira pörgős, mint Málaga. De sokszor pont ez az előnye is.
Ez az a hely, amivel nagyon nehéz mellélőni. Fontos megjegyezni, ha egy alacsony költségvetésű nyaralásban gondolkozol akkor is ideális választás lehet, hiszen könnyen elérhető látványosságokkal rendelkezik a település, mint például a Puerto Marina, Colomares kastély, Libegő, Benalmadena Pueblo és még sok más...
Előnyök:
Hátrányok:
Kinek ajánlott?
Családoknak, első Costa del Sol utazásra.

Fuengirola – a praktikus favorit
Fuengirola sokszor nem kerül fel a „bakancslistás” helyek közé – pedig amikor valaki alaposabban megnézi, gyakran rájön, hogy ez az egyik legjobb döntés lehet. A város egyik legnagyobb erőssége a hosszú homokos tengerpart, ami miatt kifejezetten „klasszikus nyaralós” hangulata van. Emellett a közlekedése kiváló: C1 metróval könnyen elérhető Málaga, ami nagy előny azoknak, akik nem szeretnének autót bérelni. Az árak általában kedvezőbbek, mint a felkapottabb helyeken, miközben minden adott egy kényelmes nyaraláshoz. Ami miatt néhányan mégis kihagyják, az az, hogy kevésbé exkluzív, és bizonyos részei zsúfoltabbak lehetnek. De sok esetben ez egyáltalán nem hátrány, hanem inkább egy élhetőbb, lazább környezetet jelent.
Előnyök:
Hátrányok:
Kinek ajánlott?
Ha ár-érték arányban a legjobbat keresed.

Mijas Pueblo – egy teljesen más világ
Ha valaki csak a tengerparti városokat nézi, könnyen kihagy egy igazi különlegességet. Mijas Pueblo egy hegyoldalba épült, fehér házas kis falu, ahonnan elképesztő kilátás nyílik a tengerre. Itt teljesen más a tempó. Csendesebb, nyugodtabb, sokkal inkább az „andalúz életérzésről” szól, mint a strandolásról. Viszont fontos tudni: ez nem klasszikus nyaralóhely. Ha valaki minden nap gyalog szeretne lemenni a tengerpartra, akkor nem ez lesz a megfelelő választás. Autóval viszont nagyon jól kombinálható a kettő. Azoknak ideális, akik valami különlegesebbre vágynak, nem csak egy apartmanra a part mellett.
Nekünk egy titkos favoritunk, mert nagyon kitűnik a tömegből kicsit olyan, mint (nézzétek el nekem a hasonlatot) a kávé és kávé közötti különbség amit akinek igénye van rá azonnal észreveszi, de aki csak egy gyors koffeinlöketre vágyik annak édesmindegy. Hozok nektek egy jó példát mire gondolok ezzel - a városban nem csak a szokásos legyező, hűtő mágnes, felfújható krokodil termékeket értékesítő boltokkal találkozol, hanem például helyi képzőművészek olyan szuvenírjeivel amik, kicsit túlmutatnak azon, hogy rá van írva: Costa del Sol. Nem véletlenül van Marbella & Mijas élményprogramunk hiszen ha itt vagy és nem itt van a szállásod ez a város kihagyhatatlan: KLIKK a programra
Előnyök:
Hátrányok:
Kinek ajánlott?
Romantikus utazóknak, különleges élményre vágyóknak.

Estepona – a nyugodtabb Marbella
Estepona az utóbbi évek egyik nagy „felfedezettje”. Sokan, akik már jártak Marbellán, végül itt kötnek ki másodszor. A város gyönyörűen felújított óvárosa tele van virágokkal, színes utcákkal, és egy sokkal nyugodtabb, élhetőbb hangulatot áraszt. Kevésbé zsúfolt, kevésbé harsány, de közben minden megvan benne, ami egy kényelmes nyaraláshoz kell. Ami hátrány lehet, az a távolság. A repülőtértől messzebb van, így a transzfer hosszabb, és ha valaki sokat járna Málaga irányába, az időben is többet jelent viszont egy Marbella közeli élményt kapsz jelentősen olcsóbban. Mi sok esetben azoknak szoktuk ajánlani akik már előre lefoglalták élményprogramjaikat és a lehető legtöbbet szeretnék kihozni a nyaralásból hiszen minden programunk a szállásotokon kezdődik és ott is ér véget így nem szükséges autót bérelnetek, de mégis az egyik legjobb helyen vagytok. Estepona esetében itt nem ér véget a beszámoló hiszen fontos kiemelnünk a város gombamód növekszik és hónapról hónapra jobb arcát mutatja, nem kizárt pár év múlva ez a város lesz az új Marbella.
Előnyök:
Hátrányok:
Kinek ajánlott?
Ha nyugodtabb, de igényes környezetet keresel.

A legfontosabb: nem a várost választod – hanem az élményt
A legtöbb félreértés ott kezdődik, hogy az emberek várost keresnek, nem élményt.
Pedig a kérdés nem az, hogy „Málaga vagy Marbella”, hanem az, hogy:
A Costa del Sol egyik legnagyobb előnye pont az, hogy nagyon sokféle élményt kínál – viszonylag kis távolságon belül. És sokszor a legjobb döntés nem az, ami elsőre a legkézenfekvőbb.
Ha most úgy érzed, hogy „oké, ezt jó lett volna előbb tudni” – akkor pontosan ezért készült ez a cikk. Mert a jó nyaralás sokszor nem ott kezdődik, hogy mit csinálsz kint… hanem ott, hogy hol foglalsz szállást. És ebben egy kis plusz információ nagyon sokat tud számítani.
Fontos említenünk a jó apartmanok már nagyon hamar elfogynak így érdemes időben elkezdeni a keresést, de ha lemaradsz szerencsére van alternatíva hiszen a környék tele van jó ár/érték arányú hotelekkel is amik nem sokkal kerülnek többe az apartmanoknál. Ha hotelek felé kacsintgatsz inkább vedd fel velünk a kapcsolatot és segítünk mindenben.
Kombináld Marbella visszafogott eleganciáját és Mijas tipikus fehér falvainak báját egyetlen, gazdag programban.
ElolvasomAndalúzia több, mint látnivalók.
Fedezd fel velünk a valódi élményeket és rejtett helyeket.
Teljes körű ingatlanos támogatás, helyismerettel és magyar ügyintézéssel Andalúziában.

